2011. április 8., péntek

Iphone 4 Teszt

Nem volt már igazi meglepetés az iPhone4, mégis ez az első iPhone, amelyet az eddigi ellenzők is kezdenek elismerni. Persze még most sem tökéletes.
Őszintén bevallom, hogy amikor megláttam az első felvételeket az iPhone 4 prototípusáról, bizony azt gondoltam, hogy a fotókon vagy egy kínai hamisítvány látható, vagy pedig az Apple ezúttal nem a megfelelő designereket alkalmazta. Most már biztosan tudjuk, hogy az a prototípus bizony tényleg az iPhone 4 volt, és most, hogy néhányszor megtapiztam az új jövevényt, meg kell változtatnom a korábbi véleményemet: az iPhone 4 nagyon is pofás, élőben még sokkal jobban mutat, mint a gyártói fotókon. 

Galéria Szögletesebb lett


Szögletesebb lett
[+] még több fotó

Szögletes
A tervezők ezúttal szakítottak a három korábbi iPhone modell esetében alkalmazott hagyományokkal, és a lágy ívek helyett sokkal karakánabb, szögletes vonalaknak szavaztak bizalmat. Ennek következtében az egyedül csak a sarkainál lekerekített iPhone 4 az összes elődjénél férfiasabb megjelenésű lett, bár kétségem sincs afelől, hogy a fehér variáns továbbra is óriási sikert arat majd a szebbik nem képviselői között. A minőség nagyon is rendben is van, de ez mondjuk abszolút el is várható egy ilyen igen drága trendi kütyütől. Az alapvető kezelőszervek és csatlakozók helye változatlan maradt, egyedül a SIM-slot költözött el és alakult át, de erről majd egy kicsit később.
Galéria Az ujjlenyomatok meglátszanak rajta Az ujjlenyomatok meglátszanak rajta
[+] még több fotó

Vékony
Az iPhone 4 se nem lett könnyebb, se nem lett nehezebb, mint elődei, mérete viszont jelentős csökkenésen ment keresztül. Míg az iPhone 3GS 12,9 milliméter vastag, addig az iPhone 4 csupán 9,3 milliméteres, így aztán könnyen bezsebelheti a világ legvékonyabb okostelefonjának járó díjat. Összehasonlításképp, a HTC Desire 11,9 milliméter vastag, és hát ugye még "őt" sem éreztük vaskosnak. Érdekesség, hogy az iPhone 4-nek nem csak az előlapja, hanem a hátlapja is karcmentes üvegből készült, amit azért persze, ha nagyon akarjuk, össze lehet karcolni, leejtéskor pedig akár el is törhet.
Galéria iPhone 3G vs. iPhone 4 iPhone 3G vs. iPhone 4
[+] még több fotó

Antenna mizéria
A telefon peremén körbefutó csík sokkal több, mint egy egyszerű design fogás, hiszen ez tulajdonképpen nem más, mint a telefon antennája, illetve pontosabban antennái. A keret egyik része a Bluetooth, a Wi-Fi és a GPS, a másik szekciója pedig a GSM/UMTS megfelelő minőségű vételéről hivatott gondoskodni, itt viszont egy apró porszem került a gépezetbe. Mint arról már többször is cikkeztünk, ha úgy tartjuk kezünkben a telefont, hogy az említett két antennát rövidre zárja a kezünk, a térerő azonnal rohamos csökkenésnek indul. Ez ugyebár az elmélet, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy igen nehéz reprodukálni a hibát: másfél óra nyomkodás alatt egyszer sem sikerült legyalulni a térerő ikont. Handrásék szerint ötven esetből ha egyszer fordul elő a hiba, szóval ezek szerint ez a téma enyhén túl van lihegve.
Galéria Szokott helyükön az áttervezett gombok Szokott helyükön az áttervezett gombok
[+] még több fotó

Retina
És akkor most térjünk rá a KIJELZŐ-re, igen, így csupa nagybetűvel. Azt már a speckók alapján sejtettem, hogy igen ütős lesz a display, na de, hogy ennyire! Imádom az OLED paneleket, viszont az iPhone 4-be szerelt, LED háttérvilágítású, IPS technológiájú kapacitív és persze multi-touch-os kijelző "ósdi" TFT léte ellenére is igen nagyot üt. A Retina Display 640x960 pixeles felbontású, ennek köszönhetően szabad szemmel szinte alig lehet rajta pixeleket látni.
Galéria Bírja a retinád? Bírja a retinád?
[+] még több fotó

Na ki nyer?
Az Apple szerint az emberi szem retinája körülbelül 300 ppi (pixel per inch) képpont sűrűségig képes különbséget tenni a kijelzők között: az iPhone 4 326 ppi-s. Gyors számolást végeztem: az iPhone 3GS 165 ppi-s, egy 2 colos QVGA kijelző 200 ppi-s, a Sony Ericsson Xperia X10 244 ppi-s, a HTC Desire 252 ppi-s, az LG Arena pedig 310 ppi-s adattal büszkélkedhet. Az óriási felbontás nemcsak képnézegetés, hanem mondjuk webböngészés közben is remekül jön, és teljesen új élményt biztosít. A képátló egyébként maradt 3,5 col, a képarány pedig 3:2 - ez utóbbi a 16:9-es videókhoz egyébként nem a legideálisabb. A kontrasztarány 800:1, ami igen impresszív.
Galéria Nagyítót is érdemes elővenni Nagyítót is érdemes elővenni
[+] még több fotó

Fényképezőgép
Szerencsére nemcsak a kijelző, hanem a képalkotás is jelentős fejlődésen ment keresztül, ami már jó ideje alaposan rá is fért volna az iPhone-okra. A lényeg, hogy immár tényleg remek minőségű felvételek készíthetők a 3-ról 5 megapixelre felturbózott fénylesővel, mely ráadásul még egy kis LED-segédfényt is kapott, no és persze geotagginggel is fel van vértezve. Videózás terén sem kell szégyenkeznie a telcsinek, lévén, hogy akár 1280x720 pixeles HD mozgóképeket is fel lehet venni a segítségével. Ha ez esetleg nem lenne elég, a videókat akár már a telefonon meg lehet vagdosni, az iMovie segítségével.

Arcidő
A hátlapi fő kamera felbontása és általános minősége tehát sokat javult, az előlapon pedig felbukkant egy vadonatúj kiegészítő kamera, melyet elsősorban természetesen a videóhívásokhoz szán a gyártó. Igen, 2010-ben akár már egy iPhone-nal is lehet videótelefonálni, bár egyelőre még csak Wi-Fi hálózaton keresztül: a Facetime képminősége makulátlan. Kapásból indíthatunk Facetime hívásokat, de akár arra is lehetőség van, hogy egy már felépült normál mobilhívásról váltsunk át videótelefonálásra (a Facetime-hoz persze mindkét oldalon iPhone 4-re van szükség).
Galéria Akcióban a Facetime Akcióban a Facetime
[+] még több fotó

Kraft
A 600 MHz-es processzorral szerelt 3GS-t ugyebár úgy reklámozták, hogy kétszer gyorsabb elődjénél, a 400 MHz-es chippel felvértezett 3G-nél. No, az iPhone 4 esetében sikerült rátenni erre még egy lapáttal, így az immár 1 GHz-es A4-es (ARM Cortex A8) processzor hihetetlenül fürgévé varázsolja a készüléket. A reakcióidő a legtöbb esetben abszolút minimális, lényegében a betöltési időket is el lehet felejteni, és még a (limitált) multi-taskinghoz is marad kellő kraft.
Galéria Felül iPhone 3G, alul iPhone 4 Felül iPhone 3G, alul iPhone 4
[+] még több fotó

A dupla gombnyomással elővarázsolható multi-task menüt (egyszerre maximum hét alkalmazás) egyébként a 3GS is megkapta az új iOS 4 révén, de a lassúcska 3G már kimaradt a jóból. A webböngésző tempójáról röviden csak annyit, hogy míg egy adott oldalt a 3G 42 másodperc alatt töltött be, addig az iPhone 4-nek ez mindössze 12 másodpercig tartott. Ez azért nagyon komoly különbség, még akkor is, ha a 3GS és a 4-es között értelemszerűen nem tátong ekkora szakadék.
Galéria N97 mini, iPhone 3G, iPhone 4, Xperia X10 N97 mini, iPhone 3G, iPhone 4, Xperia X10
[+] még több fotó

Memória, wireless
A nagyobb sebesség és a gördülékeny többfeladatos üzemmód elérésében a bivaly processzoron kívül a megnövelt memóriakapacitásnak is fontos szerepe van: a 3G 128 MB, illetve a 3GS 256 MB RAM-ját követően az iPhone 4-be már 512 MB rendszermemória került. Vezeték nélküli adatátvitel tekintetében is gyorsult a cucc, a HSDPA érezhetően fürgébb, mint a 3GS esetében, a HSUPA pedig felfelé is tempósan lövi a biteket és bájtokat. Nekem egész konkrétan 4,5 Mbit/s-os letöltési-, illetve 1,2 Mbit/s-os feltöltési sebességet sikerült elérnem. Említést érdemel továbbá az immár 802.11b/g/n kompatibilis Wi-Fi kontroller, a Bluetooth 2.1 támogatás, a GPS-vevő és a vadonatúj hatirányú giroszkóp. Ez utóbbi teljesen újszerű játékélményt biztosít - lásd Gun Range.
Galéria Fel is út, le is út! Fel is út, le is út!
[+] még több fotó

Szoftver
Ugyancsak az új és immár magyarul is tudó operációs rendszer hozománya, hogy végre saját háttérképet lehet tenni az ikonos menürendszer mögé, melyben egyébként már mappákba is rendszerezhetjük kedvenc alkalmazásainkat (egyszerre maximum 12-t). Aki a maximális személyre szabhatóság és egyben a widgetes mini alkalmazások világának híve, az továbbra sem találja meg a számítását almás mobil fronton. Az ilyen felhasználóknak sokkal inkább az Android, és mondjuk a HTC Desire való. Elérhető alkalmazások terén azonban még mindig az Apple, illetve az App Store vezet, a maga mintegy 230 ezer alkalmazásával (Android Market: 70 ezer). A böngésző egyébként természetesen nem Flash kompatibilis, és újdonság az egyes e-mail fiókok tartalmát összerántó új egyesített inbox.
Galéria Sokkal jobb lett a kamera Sokkal jobb lett a kamera
[+] még több fotó

Fogyasztás, micro-SIM
A rövid kipróbálás alatt nem igazán jött ki, mindenesetre minden jel arra mutat, hogy az iPhone 4 fogyasztását sikerült kordában tartani, így a korábbiaknál némileg hosszabb használati időre lehet számítani. Egy konkrét adat: másfél óra igen internzív használat során 79-ről 62 százalékra csökkent a töltöttségi szint.
Galéria Micro-SIM slot Micro-SIM slot
[+] még több fotó

Fontos továbbá, hogy az új iPhone-ba már csak micro-SIM kártyát lehet behelyezni (jobboldalt), amit a T-Mobile-nál lehet igényelni, illetve a vállalkozó szelleműek saját felelősségükre akár a meglévő normál SIM-üket is méretre vághatják egy egyszerű ollóval. Összehasonlításképp, a normál SIM 15x25 milliméteres, a micro-SIM pedig csupán 12x15 milliméter méretű. Ja, és még annyit, hogy az iPhone 4 egy második mikrofont is kapott, ami a zajszűréshez igen jól jön, és remek hangminőséggel kecsegtet. Ez a második mikrofon egyébként a 3,5 milliméteres csati mellett kapott helyet.
Galéria Dávid és Góliát Dávid és Góliát
[+] még több fotó

Konklúzió
Az első benyomások mindenképpen pozitívak az iPhone 4 kapcsán: röviden és tömören az újdonság szép, gyors és sokat tud. Aki a tavalyi 3GS kapcsán hiányolta az igazi újdonságokat, az most megkapja! Ahogy egyébként eddig sem, úgy most sem számít olcsó mulatságnak az iPhone, hiszen aki most szeretne kártyafüggetlen 16 GB-os, vagy 32 GB-os iPhone 4-et vásárolni, annak minimum 180-210 ezer forintot (plusz útiköltség) kell költenie a projektre (amúgy anyagárban mintegy 40 ezer forint a kicsike).
Galéria Jack kolléga mellett ott a második mikrofon Jack kolléga mellett ott a második mikrofon
[+] még több fotó

Hogy megint a HTC Desire-t hozzam fel példának, ez az Androidos okosság már 120 ezerért begyűjthető, és hozzá egy 16 GB-os microSD sem kerül többe 12-13 ezer forintnál. Kíváncsian várjuk, hogy a hazai T-Mobile milyen áron és milyen tarifákkal kínálja majd az iPhone 4-et, a későbbiekben pedig részletes iPhone 4 teszttel is jelentkezünk majd. (A mostani kipróbálási lehetőségért ismételt köszönet illeti Handrást.)

Forrás:  http://www.technet.hu/telefon/20100702/teszt_iphone4_-_amire_vartunk/